Kézigránátot találtak a kutyafuttatón

2011-08-10

A 31. héten, azaz augusztus 1–7. között 55 bejelentés érkezett az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred ügyeletére. A tűzszerészeknek ezek közül 20 esetben soron kívül kellett intézkedniük, mivel az előkerült robbanószerkezetek közvetlenül emberéletet veszélyeztettek. Hadházi Edina szakaszvezető, az alakulat felderítő főnökségének munkatársa elmondta azt is, hogy a tűzszerészek idén eddig összesen 1645 bejelentést kaptak.


Augusztus 2-án Budapest 15. kerületéből, a Késmárk utcából kapták a bejelentést a tűzszerészek, amely szerint az egyik gyár telephelyén, földmunkák közben világháborús robbanószerkezetet találtak. A Szalai Attila zászlós vezetésével helyszínre érkezett járőr megállapította, hogy egy 82 milliméteres aknavetőgránát került elő, amelyet a tűzszerészek a közelben kijelölt helyen megsemmisítettek.

 

Augusztus 3-án a Békés megyei Gádorosról érkezett a bejelentés a Magyar Honvédség tűzszerészeihez, amely szerint Szőlő utca egyik családi háza előtt, a leborított sóderben világháborús robbanószerkezetre bukkantak. Az Érsek János törzsőrmester vezette járőr a helyszínen megállapította, hogy egy német gyártmányú kézigránát fejrésze került a kavics közé. A veszélyes szerkezetet a tűzszerészek a közelben kijelölt helyen semmisítették meg.

 

Augusztus 5-én a Komárom-Esztergom megyei Nyergesújfalu területén akadt dolguk a tűzszerészeknek, ahol csatornázás közben egy 81 milliméteres, német gyártmányú aknavetőgránát került elő a földből. A veszélyes, második világháborús robbanószerkezetet az Érsek János törzsőrmester vezette járőr a közelben kijelölt robbantási helyen semmisítette meg.

Augusztus 6-án Berettyóújfaluba kellett kivonulniuk a Magyar Honvédség tűzszerészeinek, mivel a városi rendőrkapitányságra egy állampolgár bevitt közel öt kilogramm 7,62 milliméteres gyalogsági lőszert. A világháborús lőszereket a Kelemen Ferenc törzsőrmester vezette járőr szállította el a rendőrség épületéből.

Augusztus 7-én Szombathelyen akadt dolguk a tűzszerészeknek, a Váci Mihály úton található kutyafuttató területén ugyanis egy német gyártmányú második világháborús kézigránátra bukkantak. A veszélyes, világháborús robbanószerkezetet a Pozderka Attila főtörzsőrmester vezette tűzszerész járőr szállította el, és semmisítette meg a közelben kijelölt robbantási helyen.

 
 

Forrás: honvedelem.hu

100 új buszt kap a Magyar Honvédség

100 új buszt kap a Magyar Honvédség Mintegy száz modern busszal gazdagodik 2019-re a Magyar Honvédség – közölte dr. Simicskó István honvédelmi miniszter a HM CURRUS Zrt. és az IKARUS Járműtechnikai Kft. együttműködésével elkészült, CURRUS ARIES-VOLVO, Euro VI-os motorral szerelt csapatszállító busz prototípusának bemutatóján, szeptember 21-én, csütörtökön Székesfehérváron. Tovább


További cikkek

Innovatív hadiipari partner a védelemgazdaság szolgálatában