Új gépkarabélyt kapnak a cseh katonák

2011-08-15

A cseh szárazföldi erők elsődleges gépkarabélya még napjainkban is a csehszlovák korszakban rendszeresített Sa vz. 58 (Samopal vzor 58). Ezt az 1960-as évek legelején állították tömegesen szolgálatba, így érhető, hogy mostanra eljárt felette az idő. Igaz ugyan, hogy még a 21. században is megállta a helyét még a külföldi missziókban is, ám a cseh hadvezetés elhatározta, hogy modernebbre cseréli a típust. A pótlást pedig – kedvezve a hazai iparnak – egy helyi gyártó, a Ceska zbrojovka segítségével hajtják végre, mely nemzetközi szinten kihirdetett tenderen győzedelmeskedve nyerte el a leendő cseh gépkarabély gyártásának jogát.


A Cseh Hadsereg 2010 elején hirdette ki a tender győztesét. A versenyt, mint már említésre került, hazai termék nyerte, mégpedig a CZ 805 BREN. Ezzel azóta több tesztlövészetet is lefolytattak, majd ezek sikeressége után elkezdődött a gyártás. Mostanra jutottak el odáig, hogy sor kerülhet a fegyver rendszeresítésére a lövészalakulatoknál. A hírek szerin az első két szerencsés egység, mely magáénak tudhatja az új gépkarabélyt, a tabori 42. gépesített zászlóalj és a Praslaviceban állomásozó 72. gépesített zászlóalj. Ők egyenként 349, illetve 100 példányt kapnak a csapatpróbák elvégzése és kiképzés céljából.

 

Miután ezen alakulatok megszerezték a szükséges tapasztalatot a CZ 805-tel, az új fegyvert azonnal Afganisztánba küldik. Az ISAF-misszió cseh kontingensének két állomáshelyén – a Wardak tartományban működő OMLT, illetve a logari PRT egységnél – a következő váltások katonák már ezzel érkeznek, leváltva ezzel a Sa vz. 58-ast. Martin Botik alezredes, a 72. gépesített zászlóalj parancsnoka elmondta: a katonák az itthoni felkészülést követően megtaníthatják Afganisztánban maradó társaikat is az új gépkarabély szakszerű használatára.

 

A CZ 805 BREN két változatban került rendszeresítésre. Az A1 verzió fix válltámasszal és hosszabb csővel, az A2 pedig behajtható válltámasszal és rövidebb csővel rendelkezik. A fegyver egyébként teljesen megfelel a modern kor elvárásainak. Moduláris felépítésének köszönhetően harci körülmények között is könnyen az adott feladathoz alakítható. A tárfészek külön cserélhető egység, így az alkalmazott kaliber is változtatható. Használható hozzá az 5.56×45 mm NATO és a 7.62×39 M43, valamint a jövőben tervezik a 6.8×43 Rem SPC rendszeresítését is. Maga a fegyvertest féli alumíniumból, félig polimer ötvözetből készült, felhasználóbarát jellegét pedig növeli, hogy jobb- és balkezes katonák egyaránt a nekik megfelelőbb oldalon végezhetik kezelését.

Tüzelni háromféle módban lehet vele: beállítható egyes és kettes lövés (utóbbi esetben érelemszerűen két lövedék hagyja el a fegyvert), illetve automata üzemmód. Standard üzemmódban egy 30-as befogadóképességű polimer tárat alkalmaznak hozzá, de lehetőség van 20-as vagy 100-as tár használatára egyaránt. Az integrált Picatinny sín lehetőséget ad számtalan kiegészítő felszerelésére (pl. red-dot, nappali és éjszakai irányzékok, lézeres célmegjelölő, taktikai lámpa stb.). A gépkarabély szintén rendelkezik egy oldalra behajtható támasztékkal, mely feladattól függően állítható hosszúságú vagy teljes egészében eltávolítható. Speciálisan a CZ 805-höz került kifejlesztése a CZ G 805 40 mm-es gránátvető és egy új bajonett.

 

CZ 508 A2 behajtott válltámasszal |Forrás: World Guns

 

A gyártó egyébként a Cseh Hadsereg megrendelésén túl exportra is felkínálná a fegyvert, amennyiben erre lehetősége adódik.


Forrás: htka.hu

100 új buszt kap a Magyar Honvédség

100 új buszt kap a Magyar Honvédség Mintegy száz modern busszal gazdagodik 2019-re a Magyar Honvédség – közölte dr. Simicskó István honvédelmi miniszter a HM CURRUS Zrt. és az IKARUS Járműtechnikai Kft. együttműködésével elkészült, CURRUS ARIES-VOLVO, Euro VI-os motorral szerelt csapatszállító busz prototípusának bemutatóján, szeptember 21-én, csütörtökön Székesfehérváron. Tovább


További cikkek

Innovatív hadiipari partner a védelemgazdaság szolgálatában