HM CURRUS GÖDÖLLŐI
HARCJÁRMŰTECHNIKAI ZRT.
INNOVATÍV HADIIPARI PARTNER
A VÉDELEMGAZDASÁG SZOLGÁLTATÁBAN
A HM CURRUS Zrt. a MATE állásbörzén
2024.04.16-án a HM CURRUS Zrt. is rész vett a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szervezésben megrendezett állásbörzén,
melynek célja volt, hogy a jövő mérnökeit, mint leendő munkavállalókat és az egyetem partnereit közelebb hozza egymáshoz.
 
Az eseményen lehetőségünk nyílt Társaságunk hírnevét öregbíteni, illetve a MATE hallgatóival, tanáraival beszélgetni tevékenységeinkről, gyakorlati lehetőségről, együttműködésről.
Rövid ízelítő a rendezvényről:

EGY NAP A HONVÉDELEMÉRT


Mintegy ezer fő részvételével zajlott a MATASZ által szervezett Védelmi Nap Gödöllőn a Madách Imre Technikum és Szakképző Iskolában, amelyen a HM CURRUS Zrt. statikus honvédségi jármű bemutatóval vett részt. Az immár másfél évtizede, hagyományosan megrendezett Védelmi Nap a MATASZ Pest Vármegyei Szervezete és számos védelmi szervezet összefogásában vonzerőt jelentett a közép- és kisiskolások számára, amely értékes program a diákok ismereteinek gazdagításában, a honvédelemre nevelés érdekében.

Új járművek a HM Currus Zrt. karbantartási portfóliójában


A HM CURRUS Zrt., a KMW Hungary Kft. és a német KMW+Nexter Defense Systems (KNDS) vállalatok szándéknyilatkozatot írtak alá a KNDS cég által szállított harckocsik és lövegek üzemeltetéséről, illetve karbantartásáról december 14-én Tatán, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár laktanyájában.
A jövőben a cégek közösen végzik majd a tatai és gödöllői telephelyeken a Leopard 2A4 harckocsik és a PzH2000 páncélos lövegek üzemeltetését és karbantartását. Később ehhez a flottához csatlakoznak majd a nyilatkozat aláírásának napján bemutatott Leopard 2A7HU harckocsik is.
Videó

A megállapodást Kutrovits Péter alezredes, a HM CURRUS Zrt. általános vezérigazgató helyettese, Mario Gall, a német KNDS projektmenedzsere, illetve Peter Ulbrich, a KMW Hungary Kft. vezérigazgatója látták el kézjegyükkel. E szándéknyilatkozat szerint a felek közösen alakítják ki a harckocsik, páncélozott lövegek és műszaki eszközök karbantartási, üzemeltetési rendszerét. Ez hivatott biztosítani azt, hogy az említett eszközök teljes életciklusukon keresztül a lehető legmagasabb rendelkezésre állással szolgálják a Magyar Honvédség feladatait.
Kutrovits Péter alezredes kérdésünkre elmondta, hogy ez a megállapodás a HM CURRUS Zrt. életében „egy nagy lépés előre, mivel a felek közösen alakítják ki a telephelyeken a műszaki és logisztikai infrastruktúrát, képzik ki a szakszemélyzetet és biztosítják a járművek magas szintű hadrafoghatóságát.”