HM CURRUS GÖDÖLLŐI
HARCJÁRMŰTECHNIKAI ZRT.
INNOVATÍV HADIIPARI PARTNER
A VÉDELEMGAZDASÁG SZOLGÁLTATÁBAN

Hadiipari javítás


 
Társaságunk javítási tevékenysége felöleli a Magyar Honvédség  állományába tartozó valamennyi harckocsi, harcjármű és gépjármű, mobil és telepített áramforrás aggregátor javítása, ipari nagyjavítása mellett a fegyverzettechnikai, műszaki technikai és vegyivédelmi technikai eszközök javítását is. 

Harckocsik,harcjárművek javítása


 
Műhelycsarnokaink kialakítása, a javítás elvégzéséhez szükséges gépi berendezéseink megléte és nem utolsó sorban szakembereink több évtizedes javítási tapasztalatai mind garanciát jelentenek arra, hogy társaságunknál a a Honvédségnél rendszeresített harckocsik és harcjárművek javítása minden alkatrészre kiterjedően és szakszerűen kerül elvégzésre.
A javításhoz szükséges új alkatrészeket saját gyártásból, hazai beszállítóktól, vagy meglévő jó kapcsolatainkra támaszkodva a volt szocialista országok beli gyártóktól szerezzük be, saját jogú kereskedelmi tevékenységünkkel.

Szakembereink a teljes összeszereléstől kezdve a részleges javításokon át a beszabályozásokkal is foglalkoznak valamint komplett működés közbeni vizsgálatokat is végzünk. Társaságunk saját próbapályával és próbamedencével rendelkezik.
BTR-torony levétel

Motor nagyjavítás


 
A motor a nagyjavítás során minden alkalommal új dugattyúkkal, dugattyú gyűrűkkel és henger perselyekkel kerül szerelésre. Az üzemanyag rendszerben minden esetben kicserélésre kerülnek az adagoló elem párok, fejszelepek és porlasztó csúcsok.
 
Ezen túlmenően az alábbi főbb feladatokat végezzük el:
  • Szelepek és szelepfészkek csiszolása,
  • Hengerek hónolása,
  • A főtengely csapjainak köszörülése, kiegyensúlyozás, repedés vizsgálat,
  • Álló csapok és hajtókarok csapágyainak fúrása,
  • Motortömbön a víz és olaj rendszer szivárgásának vizsgálata, javítása,
  • A motor segédberendezéseinek (vízszivattyú, olajszivattyú) javítása, próbapadi vizsgálata,
  • Adagoló szivattyú javítása, fékpadi beszabályozása,
  • Az összeszerelt motor fékpadi beszabályozása, járatása SCHENK típusú vízfékpadon
A nagyjavított motor vizsgálati követelményei megegyeznek a gyári új motor átvételi követelményeivel. A nagyjavított motorra az új motor futásteljesítményének 60%-át szavatoljuk, ebből 1.500km vagy 1 év garanciát vállalunk. 
 
Motorkiemelés
Motor fékpadi ellenőrzése
Motorfékpad(BTR-80A)

Erőátviteli fődarabok javítása



A harcjármű és harckocsi erőátviteli fődarabjainak valamennyi alkatrészét javítani tudjuk.
Fődarabok alatt harcjárműveknél a főtengelykapcsolót, nyomatékváltót, osztóművet, hidat, kerékreduktort, vízsugaras hajtóművet és a kormányművet, harckocsik esetében az előtéthajtóművet, oldal-sebességváltót, kihajtóművet és a futómű alkatrészeit értjük.
 
Osztómű ellenőrzése
Osztómű ellenőrzése 2
Osztómű ellenőrzése 3

Elektromos egységek javítása


 
  • Indítómotor, generátor, elektromos motorok javítása, ellenőrzése, beszabályozása próbapadokon.
  • Elektromos jelzőműszerek, kapcsolótáblák, műszerfal javítása. A kábelkorbácsokat minden nagyjavításnál újakra cseréljük
  • R-123 rádió és R-124 belső beszélő rendszer javítása
 
A javítás, beszabályozás, ellenőrzés saját fejlesztésű és gyártású próbapadjainkon történik. Az R-123 rádió-berendezések pontatlan és rossz leolvashatóságú frekvencia skálájának kiváltása érdekében kifejlesztettünk egy digitális kijelzésű frekvencia skálát. Ennek beépítése nagymértékben könnyíti a frekvencia leolvasását, beállítását, segítségével a rádiókapcsolat biztonsága jelentősen növekszik.

Egyéb javítások


 
  • Nappali és éjszakai irányzó és figyelõműszerek javítása: a javítási folyamatban ki tudjuk cserélni az optikai rendszer bármelyik kopott, homályos vagy törött elemét (lencsék, védõüvegek, prizmák). Éjszakai műszerekben cserélni tudjuk az elektronoptikai elemeket, meg tudjuk javítani a nagyfeszültségű tápegységeket. A javítás utáni beszabályozás, ellenõrzés kollimátor segítségével történik. 
  • Különleges berendezések javítása
  • Atomvédelmi rendszer működõképességének ellenõrzése saját fejlesztésű és gyártású ellenõrzõ berendezéssel.
  • Tűzoltó rendszer működõképességének ellenõrzése saját fejlesztésű és gyártású ellenõrzõ berendezéssel, tűzoltópalackok töltése, hitelesítése. A töltõberendezés saját fejlesztésünk és gyártásunk eredménye.
  • Magasnyomású légindító palackok felújítása, hitelesítése és töltése. 
  • Torony összeszerelés: beépítésre kerül a fegyverzet, a figyelõműszerek, a stabilizátor rendszer. Speciális próbaállványon elvégezzük a torony rend-szereinek működéspróbáját, az ágyú és géppuska párhuzamosítását (hideg belövését).
  • Alváz összeszerelés: beszereljük az elektromos kábelkötegeket, a csõvezetékeket és rudazatokat. Amennyiben a jármű kormányszerkezete mechanikus rendszerű, a nagyjavítás során el tudjuk látni szervo rásegítõvel. Új és felújított elemeket használva beszereljük a futóművet. Ezt követi az erõátviteli fõdarabok beszerelése, beszabályozása, az összeszerelt alváz minden rendszerére kiterjedõ állóhelyi vizsgálat. 
  • Átadási vizsgálatok: az összeszerelt jármű teljes egészének, komplett rendszereinek működés közbeni ellenõrzése állóhelyi vizsgálattal kezdõdik. Az itt megfelelt, nagyjavított harckocsi valós körülmények közötti ellenõrzése futópróbával történik. Társaságunk saját próbapályával rendelkezik. Kialakításának köszönhetõen változatos terepviszonyok között lehetséges a harckocsik képességeinek kipróbálása. A Megrendelõ elõírásai szerint a futópróba során kerülhet sor a meleg belövésre, ahol az ágyú működését vízlövéssel, a párhuzamosított géppuska működését éles lõszerrel ellenõrizhetjük. 
  • Felületvédelem, festés: a javítás során gondot fordítunk a felületvédelemre is. Az összes alkatrész és a fõdarabok is beépítés elõtt felületvédelemmel vannak ellátva. A páncéltest és a torony egyaránt külsõ-belsõ festést kap, még az összeszerelés megkezdése elõtt. A futópróbán megfelelõnek minõsített harckocsi külsejét tisztítás után a Megrendelõ által elõírt álcázó színnel festjük le. Biztosítani tudjuk homogén zöld vagy tereptarka álcázó, infra elnyelõ bevonati rendszer felvitelét. 
  • Kárpitos munkák: kárpitos műhelyünkben lehetõség van különféle tömítések, takaróponyvák, védõhuzatok, ülések, egyéb párnák, rögzítõ szí-jak elkészítésére.
  • Komplettírozás: a teljesen kész harckocsin elhelyezzük szerszámzatát és tartozékait, elõkészítjük a Megrendelõ által elõírt szállítási módhoz. Ez az elõkészítés a követelményeknek megfelelõ idõtartamú konzerválást is tartalmazhat.

Harckocsi javítás Iraknak


 
A Magyar Köztársaság Kormánya 77 db T-72 harckocsit (átlagosan 20-22 évesek) és 4 db harckocsi vontatót adományozott Iraknak. A cseh és lengyel gyártmányú harckocsik karbantartását, valamint szükség szerinti javítását a részvénytársaságunk végezte el négy hónap alatt. Ez a munka számunkra nagy jelentőségű volt, s mint bebizonyosodott: 2005. kiemelkedő feladatává vált.

Személygépkocsik javítása


 


A MH alakulatainál rendszeresített terepjáró személygépkocsik műszaki ellenőrzése, karbantartása, szükség szerinti javítása, fődarabok cseréje a következő típusokra hazai bázison, illetve missziós területeken:

UAZ család, MERCEDES BENZ G-250, G-270, G-280

Tehergépkocsik javítása, vizsgáztatása


 
A következő tehergépjárművek teljes körű felújítása karbantartása, vizsgáztatása:
MERCEDES-BENZ típusai, pl.: UNIMOG, 1017A, a Volkswagen típusai, pl.: T4, T5, MAN típusai, pl.: HX32, IVECO, URAL, KRAZ, GAZ, UAZ, TATRA, IFA.

URAL-4320 DAM (darus autómentő gépkocsi)


 
A darus gépkocsi rendeltetése az elakadt, elsüllyedt, felborult, sérült vagy meghibásodott gépkocsik és kerekes páncélozott harcjárművek mentése, vontatása, illetve emelve vontatása (BRDM-2). Telephelyi vagy tábori körülmények között végzett javítási munkáknál fődarabok ki és beemelése, továbbá egyszerűbb rakodási feladatok végrehajtása.
Az autómentő darus gépkocsi bázisjárműve a csörlőművel ellátott URAL-4320 típusú, összkerék hajtású terepjáró tehergépkocsi. A mechanikus működtetésű kétgémes, daimond rendszerű daruszerkezet segédkeretre épült, mely a bázisjármű alvázához oldható kötéssel van rögzítve.
A kialakított rakfelületen legfeljebb 1t össztömegű javítóanyag szállítására van lehetőség.
A darus autómentő jól vizsgázott mind hazai mind missziós igénybevételi körülmények között.
Jelenleg az URAL vezetőfülke páncélozásával szeretnénk a javító állomány mentéskor nélkülözhetetlen biztonságát növelni. 

Műszaki eszközök javítása, vizsgáztatása


 


A következő műszaki eszközök teljes körű felújítása karbantartása:
Pontonhidak, USZM-2 cölöpverő , PTSZM, BAT-2, BAT-M, BMK-130

Darus gépkocsik javítása, vizsgáztatása


 
A következő darus gépjárművek teljes körű felújítása karbantartása, vizsgáztatása:
TADANO-FAUN BFK-35.4, IFA ADK125, TATRA, KAMAZ, URAL

Erőgépek, traktorok javítása, vizsgáztatása



Az erőgépek, traktorok teljes körű felújítása karbantartása, vizsgáztatása:
MTZ-80, -82, T-150

Nehézgép szállítók javítása, vizsgáztatása


 


Nehézgép szállítók teljes körű felújítása karbantartása, vizsgáztatása:
CsMZAP és P-50 pótkocsik

Fegyverzet javítása


 
Magába foglalja a tüzérségi eszközök, a harckocsik és harcjárművek párhuzamosított és légvédelmi géppuskáinak kiszerelését, paramétereinek ellenőrzését, teljeskörű javítását, beszabályozását. A felsorolt műveletek szakszerű végrehajtásához rendelkezünk a fegyverzeti eszközökhöz kialakított idomszerekkel és a szükséges ellenőrző, beszabályzó berendezésekkel.
A stabilizátor rendszer mechanikus, elektromos és hidraulikus elemeinek javítását , ellenőrzését, beszabályozását saját fejlesztésű és gyártású próbapadjainkon végezzük.
Igény esetén vállaljuk a különböző lövészfegyverekhez (7,62 mm-től 20 mm-ig) idomszerek, valamint aknavetők, harckocsik és tüzérségi lövegek csőegyenességének vizsgálatához szükséges eszközök, illetve a cső és töltőűr kopásának mérésére szolgáló berendezések gyártását.

 


BTR-80 toronylevétel
2A72 gépágyú működésének ellenőrzése
 

D-20 ágyútarack és aknavetők javítása



D-20-as ágyútarack és aknavetők karbantartása, teljes körű felújítása.

Helyszíni javítások, karbantartások


 
A saját telephelyünkön végzett javítások mellett fontos szerep jut a helyszíni technikai kiszolgálásoknak, gyakorlatra és műveletekre történő felkészítéseknek, javításoknak.
Ezt a munkát az alakulatok telephelyén, vagy a meghibásodás illetve a gyakorlat helyszínén, missziós területeken hajtjuk végre.
Speciális feladat a nagyteljesítményű áramforrás aggregátorok helyszíni javítása, karbantartása, amelyet vevőszolgálat jelleggel végzünk.
 
Automata váltó levétele