HM CURRUS GÖDÖLLŐI
HARCJÁRMŰTECHNIKAI ZRT.
INNOVATÍV HADIIPARI PARTNER
A VÉDELEMGAZDASÁG SZOLGÁLTATÁBAN

Modernizáció, képzés, együttműködés


A MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred által, 2026. április 1-10. között szervezett BMK-130M vontató motorcsónak műszaki gépkezelő képzésen Társaságunk két munkatársa is részt vett. A képzés keretében elméleti és gyakorlati ismereteket szerezhettek – többek között – az üzemeltetési biztonsági rendszabályokról, a technikai eszköz felkészítéséről, a hajó parton és pontonhoz való kikötéséről, illetve a sodorvonalban történő horgonyzásról. A tanfolyamon gyakorolhatták a 80 tonnás hídelem mozgatását terhelés nélkül, valamint a 100 tonnás hídelem mozgatását terheléssel is.

Munkatársaink a csónakok műszaki kiszolgálásával, esetenkénti szükség szerinti kisjavításával is segítették a képzés sikeres lebonyolítását.

A tanfolyamon történő részvétel azért is volt különleges, mert a kiképzést a katonai szervezet azokkal a modernizált, Volvo Penta D5 motoros csónakokkal hajtotta végre, melyeket a HM CURRUS Zrt. szakemberei újítottak fel az elmúlt év folyamán.

Legenda újragondolva


Az URAL‑4320 – egy 6×6-os meghajtású, általános rendeltetésű nehézteherautó, amelyet a GAZ-csoport orosz URAL gyárában álmodtak meg. Születésétől fogva egyetlen célt szolgált: az öttonnás katonai tehergépjárművek gerincévé válni.

Az URAL-teherautók 85 éves múltra tekintenek vissza, de néha a legendák is változásra szorulnak. 2023-ban, a Magyar Honvédségnél rendszeresített URAL-4320-ast a HM CURRUS Gödöllői Harcjárműtechnikai Zrt. mérnökei kezelésbe vették. A cél egyértelmű volt: ha az általuk kifejlesztett prototípus rendszerbe áll, a kezelők kényelmesebb, a parancsnokok pedig nagyobb teljesítményű járművet kapnak.

A Társaságunk által fejlesztett gépjárműről készült videó itt tekinthető meg:

 

Kooperatív Gyakornoki Börze


A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Hallgatói Szolgáltatások Központ és a Műszaki Intézet 2026. április 15-én, a Szent István Campus-on rendezte meg az „Állásbörze és Kooperatív Gyakornoki Börze” eseményét, melynek keretében álláslehetőségekkel, gyakornoki programokkal, szakmai előadásokkal és tanácsadással várták a hallgatókat és az álláskeresőket.

A rendezvényen Társaságunk is képviseltette magát. A HM CURRUS Zrt. standjánál az érdeklődők megtekinthették a cég tevékenységét bemutató rövidfilmeket, kiadványokat és személyes konzultáció keretében választ kaphattak a Társaságunknál teljesíthető kooperatív szakmai gyakorlat lehetőségeivel kapcsolatban.

A Műszaki Intézet hallgatói részére szervezett, a Kooperatív Gyakornoki Program bemutatását célzó kerekasztal-beszélgetésen Társaságunkat Kovács Krisztián műszaki fejlesztési és innovációs igazgató képviselte.

„Feladattal érkeztem”

„Feladattal érkeztem” címmel tekinthető meg a HM CURRUS Zrt. YouTube csatornáján Társaságunk vezérigazgatójának rövid összefoglalója a 2025. év értékeléséről és az ez évi fő célkitűzéseinkről.
 


Tábornoki kinevezés

Nemzeti ünnepünk, március 15. alkalmából Dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke dandártábornok rendfokozatba nevezte ki Mogyorósi József ezredest, a Honvédelmi Minisztérium vezető kiemelt katonai főreferensét.

Gratulálunk Mogyorósi József dandártábornok úrnak, a HM CURRUS Zrt. Felügyelőbizottsági elnökének tábornoki kinevezéséhez! További szakmai munkájához erőt, egészséget kívánunk!
 
Kép forrása:


Honvéd tisztjelöltek szakmai látogatása
 

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Haditechnikai Tanszék oktatói és hallgatói tettek látogatást a HM CURRUS Zrt-nél 2026. március 17-én. 

A szakmai látogatás célja – a Társaság meglévő képességeinek bemutatása mellett – az volt, hogy a honvéd tisztjelöltek megismerhessék a javításra, ipari szintű karbantartásra kijelölt haditechnikai eszközök beszállításának és átvételének folyamatát, a szükséges technológiai okmányok elkészítését, illetve a műszaki ellenőrzés végrehajtásának lépéseit.

A Karral való együttműködés egyik első elemeként megvalósult program kiváló lehetőséget biztosított, illetve biztosíthat a jövőben a tanszék oktatói számára, hogy beépíthessék a tanrendbe a hallgatók valós gyakorlati tapasztalatszerzését – többek között – a szerkezettan és technológia-kidolgozás terén. 

A szakmai látogatás azért is volt fontos, mert a foglalkozáson résztvevő tisztjelöltek a közeljövő haditechnikai eszközök javításának és karbantartásának kezdeményezői, az eszközök beszállítói és átadói lesznek, illetve a távoli jövő szakterületet érintő döntéshozói.

Fegyvertény: mérnöki diplomát szereztek munkatársaink
 

Deli Dániel és Mayer Szilárd, Társaságunk két fegyverműszerésze 2026. február 20-án vette át diplomáját a kecskeméti székhelyű Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Karán.

Munkatársaink 2022 szeptemberében kezdték meg tanulmányaikat a gépészmérnöki alapszakon, majd mindketten a fegyvertervező és -gyártó specializációt választották. A képzés során az olyan alaptantárgyak mellett, mint például hő- és áramlástan, biztonságtechnika, mechanika vagy általános géptan, a választott szakiránynak megfelelő differenciált szakmai ismeretekkel is gazdagíthatták tudásukat.  Többek között a fegyvertechnika, lőfegyverismeret, ballisztika, lőfegyver szerkezeti egységek tervezése és gyártása, nagyszériás kézi lőfegyvergyártás, lövészfegyverek alkalmazása, lövészfegyverek logisztikája tantárgyak szerepeltek az órarendjükben.

Dániel és Szilárd szinte egyidőben kezdtek a HM CURRUS Zrt-nél dolgozni a fegyverzet javító műhelyben. Korábban az egyikük erdészettel kapcsolatos területen, másikuk pedig kábeltévé-szerelőként tevékenykedett, azonban már ekkor is élénken érdeklődtek a fegyverek iránt. Mindketten rendelkeznek vadászengedéllyel, illetve amatőr szinten – az internet segítségével – próbálták fejleszteni tudásukat és keresték az utat, hogy mélyebb ismereteket szerezzenek a fegyverek és fegyverrendszerekkel kapcsolatosan. Ezért jelentkeztek a Csongrádon működő Diana Fegyvertechnikai Technikum és Kollégium fegyverműszerész technikus és fegyvergyártó szaktechnikusi képzésre. A szakterületet érintő alapvető ismereteik birtokában tudtak csatlakozni Társaságunk fegyverjavító és -üzembentartó közösségéhez.

A HM CURRUS Zrt-hez történő belépésüktől összefonódott a pályafutásuk: a gyakorlati szakmai tapasztalataikat is együtt mélyítették el és lehetőséget kaptak, hogy – munka mellett – felsőfokú tanulmányaikat is együtt kezdjék meg, illetve fejezzék be. A képzés alatt ösztönözték és sok esetben bátorították egymást, a diplomamunkájukat is közös témában írták: Dániel a CZ P-10 maroklőfegyver szánátalakításával és optikájával kapcsolatban, míg Szilárd a csőkaliberátalakítással kapcsolatban adott számot ismereteiről. A szakdolgozatvédésre és a záróvizsgára is mindketten jelest kaptak, mindkettőjük jó minősítésű diplomával zárta a képzést. 

Mivel Társaságunk elkötelezett a munkatársaink szakmai továbbképzésének és fejlődésének támogatása, a szakmai kompetenciák és ismeretek minél szélesebb körű bővítésének segítése mellett, így Dániel és Szilárd továbbtanulási terveit is támogatja: a két, immáron fegyvertervező és-gyártó mérnök kolléga – a tervek szerint – a győri Széchenyi István Egyetem harc- és páncélozott jármű szakmérnök szakirányú továbbképzési szakon folytatná tanulmányaikat a következő tanévben.

A HM CURRUS Zrt., mint tanulószervezet, fontos célkitűzése, hogy a Társaság dolgozóit ne csak gyakorlati tapasztalataik fejlesztésében, hanem szellemi kapacitásuk növelésében is támogassa, hiszen a minél képzettebb, szélesebb ismeretekkel rendelkező munkatársak kollektív tudása a vállalat szakmai pozícióját is növeli a piacon.

 

Boldog születésnapot, Leopard Hungary MRO Kft.!

Egy évvel ezelőtt, 2025. február 20-án, Münchenben egy új, magyar többségi tulajdonú német-magyar vegyesvállalat született meg: a Leopard Hungary MRO Kft. alapító dokumentumát a cég magyar és német ügyvezető igazgatóin, a HM CURRUS Zrt. vezérigazgatója és a KNDS Beteiligungs GmbH ügyvezető igazgatója írta alá.

A német-francia alapítású KNDS fegyver- és harckocsigyártó cégcsoport és a magyar HM CURRUS Zrt. által alapított vegyesvállalat látja el a Magyar Honvédség tüzérségi és páncélosflottájának üzemeltetését és a magyar szakemberek kiképzését is.

Az elmúlt egy év bebizonyította, hogy a német fél tudását és a magyar fél közel félévszázados hazai karbantartási tapasztalatát ötvöző együttműködés sikeresen támogatja azt a célkitűzést, hogy a Magyar Honvédség néhány éven belül képessé váljon a harckocsikból, önjáró lövegekből és műszaki járművekből álló KNDS-flotta üzemeltetésére és karbantartására.

(A képek forrása:

)
Vámraktár és átmeneti megőrzési létesítmény a HM CURRUS Zrt-nél
 

Az uniós és a nemzeti vámjogszabályokban foglaltak alapján, a Nemzeti Adó és Vámhivatal 2026. január 27-i hatállyal közvámraktár és átmeneti megőrzési létesítmény üzemeltetésére adott ki engedélyt Társaságunk részére.

A vámraktár a HM CURRUS Zrt. gödöllői bázisán, Budapesttől 26 km-re, a magyarországi fő közlekedési útvonalak (M3 és M0 autópálya) mellett tálálható, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtértől 35 km-re. A Vámraktár vasúton is jól megközelíthető: a Társaság saját használatú iparvágánnyal, valamint vasúti ki- és berakóval rendelkezik.

A közvámraktár 200, az átmeneti megőrzési létesítmény 380 négyzetméter alapterületen biztosítja az uniós és nem uniós áruk biztonságos tárolását. 


 
Számok a biztonságos munkavégzés érdekében

Különös számok jelentek meg a Társaság székhelyének bejáratánál 2026 januárjában. A beérkező dolgozókat és a vállalathoz látogató vendégeket egy számláló tájékoztatja majd az új évben arról, hogy hány napja folyik munkavégzés munkahelyi baleset nélkül.

A HM CURRUS Zrt. elkötelezett a biztonságos munkavégzés feltételeinek megteremtésében és megőrzésében, a dolgozók munkavédelmi ismereteinek elmélyítésében. A legbiztonságosabb munkahelyi környezetben is történhetnek sérülések, ebből adódóan a számláló a Társaság dolgozóinak figyelmét hivatott felhívni a szabályok maximális betartására és betartatására. 

 

Folyamatos fejlesztés

Társaságunk számára nem csak az alaptevékenységeinkkel összefüggő szakmai feladatok magas színvonalú teljesítése fontos, hanem az infrastrukturális fejlesztés is nagy jelentőséggel bír.

E célkitűzések mentén történt meg 2025. év végén – mintegy 500 folyóméter hosszan – az ivóvíz-hálózat cseréje és modernizálása, illetve az ehhez kapcsolódó bekötések kiépítése. A tereprendezés keretén belül sor került egy új, a munkavédelem fokozását támogató járda építésére, valamint a csapadékvíz elvezetés biztonságos kialakítására is.

 

Felújítási munkálatok

2025 decemberében fejeződött be a Társaságunk Létesítmény-üzemeltetési Osztályának helyet adó épület homlokzati felújítása. 

A projekt célja az épület energetikai hatékonyságának növelése és az épület megjelenésének korszerűsítése volt. A munkálatok során az épület – az EN13163 szabványnak megfelelő – 10 cm-es EPS szigetelést és új, a HM CURRUS Zrt. arculati elemeihez illeszkedő színezést kapott. A felújítással egyidőben, a modernizálás jegyében, villanyszerelési munkákra is sor került. 

57 év a HM CURRUS Zrt. szolgálatában

Társaságunk évzáró-évértékelő állománygyűlésén Takács Attila altábornagy, a HM CURRUS Zrt. vezérigazgatója a nyugállományba vonuló munkatársakat is köszöntötte és részükre emléktárgyat, oklevelet adott át.

A köszöntés különlegességét az adta, hogy az egyik munkatársunk, Jancsurák Sándor a Társaságnál eltöltött 57 év után vonul tényleges nyugállományba: 1968 óta – megszakítás nélkül – dolgozott a cégnél, ezt követően kezdi tölteni megérdemelt pihenését.

Sándor példaértékű hűséggel, elkötelezett lojalitással végezte munkáját a HM CURRUS Zrt.-nél és jogelőd szervezeteinél. Legelőször, közvetlenül az ipari iskolai tanulmányait követően, 1968. szeptember 18-án lépte át az Isaszegi úti telephely kapuját.  Az elmúlt majdnem hat évtized alatt szerelőként – mindig legjobb tudása szerint – dolgozott. Leginkább a környezet, a jó munkahelyi légkör és a kollegialitás jelentette számára a munkahely megtartó erejét. A Társaságnál eltöltött utolsó munkanapja 2025. december 30., ezt követően kezdi meg jól megérdemelt pihenését.

Külön érdekesség, hogy Sándor egyik unokája is a HM CURRUS Zrt. dolgozója, másik unokája pedig most kezdi meg szakmai gyakorlatát, így a család és a Társaság története továbbra is szorosan összefonódik.  

Példaértékű szakmai életútja elismeréseként Társaságunk vezérigazgatója Jancsurák Sándor részére az 57. sorszámot viselő HM CURRUS Zrt-emlékérmet adományozta.  

 

Évzáró rendezvény

Társaságunk 2025. december 18-án tartotta évzáró-évértékelő állománygyűlését. A rendezvényen Takács Attila altábornagy, a HM CURRUS Zrt. vezérigazgatója beszélt az elért eredményekről, a végrehajtott feladatokról, a szakmai munkáról, valamint ismertette a jövő évre meghatározott célkitűzéseket és tervezett feladatokat.

Az állománygyűlésen a nyugállományba vonulókat is köszöntötte és részükre emléktárgyat, illetve a területvédelmi tartalékos szolgálat öthetes egységes alapkiképzési programját elvégzett munkatársaknak elismerő oklevelet adott át.

A rendezvény egy közösen elfogyasztott ebéddel zárult, ahová a HM ArmCom Zrt., valamint Társaságunk leányvállalata, a Leopard Hungary MRO Kft. munkatársai is meghívást kaptak.

 

BMK-130M motorcsónak modernizáció

A MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred feladatrendszerében kiemelt jelentőségű képességként szerepel a híd- és deszantátkelőhelyek berendezése és fenntartása. A feladatkör ellátását végző Hídépítő Zászlóalj munkáját támogató főbb eszközök (PMP hídelemek és ezek Kraz-255B típusú szállítójárművei, valamint a BMK-130M motorcsónakok) fontos részterületet jelentenek a HM CURRUS Zrt. javítási-felújítási portfóliójában.

A BMK-130M típusú toló-vontató motorcsónakok felújítását és modernizációját a Magyar Honvédség követelményei alapján - a tervezést, kivitelezést, üzemi vizsgálatokat is magába foglalóan - Társaságunk végezte.

A 7,9 m hosszú és 2,1 m széles motorcsónakok modernizációja során a szakemberek elvégezték a hajótest és a fő szerkezeti egységek javítását, teljes külső-belső festését, a motor és irányváltó hajtómű cseréjét. A csónakok Volvo Penta, illetve Vetus Deutz motorokat kaptak. Munkatársaink hidraulikus kormányrendszert, elektromos fenékvízszivattyút és új kardántengelyt építettek be, átalakították a levegő- és üzemanyagellátó-, hűtő- és kipufogó rendszereket, korszerűsítették a teljes elektromos rendszert, új műszerfalat és kezelőszerveket alakítottak ki. A padlórácsozat kialakításával a fedélzet csúszásmentessé vált. A szakemberek munkájának köszönhetően a hídelemek mozgatásánál használt hosszúláncos kötelekhez való feszítőcsörlők beépítése is megtörtént.

Minden egyes összeszerelt eszköz teljeskörű működéspróbát teljesített a HM CURRUS Zrt. telephelyén rendelkezésre álló úsztató medencében. Az üzemeltető katonai szervezet részére az előírt működéspróbákat megfelelően teljesített, valamennyi kiegészítő tartozékkal felszerelt, komplettírozott csónakok kerültek átadásra. A modernizációs program részeként az átalakított eszközökhöz részletes üzemeltetési dokumentáció készült, a kezelőszemélyzet elméleti- és gyakorlati oktatása is megtörtént.

- film
Modernizáció a jégtörő szolgálat támogatása érdekében

Társaságunk elkészítette a Volvo Penta D5 motorral szerelt, modernizált BMK-130M típusú motorcsónak téli üzemeltetésre is alkalmas típusváltozatát.

A modernizációs program keretében elsőként kialakított – frissvizes, nyitott külső körös hűtőrendszert és nedves kipufogórendszert használó – alapkonstrukciótól eltérően a típusváltozat sajátossága az ún. Keel-rendszerű hűtés és a száraz kipufogórendszer. A hűtőrendszer teljesen zárt, az abban keringő fagyálló hűtőfolyadék végzi a motor, a turbófeltöltő, valamint egy-egy további hőcserélőn keresztül a feltöltött levegő, és az irányváltó hajtómű olaj hűtését. A felmelegedett fagyálló hűtőfolyadék visszahűtését a csónaktest külső oldalán, a vízvonal alatt elhelyezett külső hőcserélő egységek biztosítják. A kipufogórendszer teljes hosszában korrózióálló acélcsövekből készült, kipufogódob és flexibilis elemek (kompenzátorok) beépítésével. A kipufogógáz a csónaktest hátsó részén a fenéklemezen keresztül a hajótestet körbevevő vízbe került kivezetésre.

Az így kialakított konstrukció nem igényli a hűtő- és kipufogórendszer egyes elemeinek különleges technikai kiszolgálását, víztelenítését, így különösen alkalmas fagypont alatt történő igénybevételre. Az átalakított eszközt az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred alkalmazza az újpesti Hadikikötőben, elsődlegesen jégtörő szolgálat ellátása során.

Az eszköz átadását követően az MH 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred kijelölt személyi állománya részére a HM CURRUS Zrt. szakemberei végrehajtották az elméleti és gyakorlati típusismereti felkészítést.

 

Belső kommunikáció: a hatékonyság záloga

A HM CURRUS Zrt. vezetése elkötelezett a szervezeti kultúra és a belső kommunikáció fejlesztése mellett, hiszen a hatékonyság záloga – többek között – a transzparencia, a világos célok megfogalmazása és a megtervezett, célnak megfelelő kommunikációs csatornák használata. A hatékony kommunikáció javítja a munkafolyamatokat, a döntéshozatalt és az információáramlást a szervezetben. A sikeres belső kommunikáció és a szervezetfejlesztés együttesen növelik a Társaság egészének és szervezeti elemeinek teljesítményét, rugalmasságát és tanulási képességét.

Ezért is bírnak kiemelt jelentőséggel a szakterületért felelős szervezeti egységek vezetői számára biztosított képzések.

2025. december 5-én a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Katonai Vezetéstudományi Tanszék mesteroktatói, Szekeres György alezredes és Völgyi Zoltán pszichológusok tartottak előadást és kommunikációs tréninget a vezetői állomány részére.

 

Kisgépkezelői tanfolyam – hatékonyság, szakértelem, fejlődés

2025 novemberében Társaságunk szervezésében kisgépkezelői tanfolyamra került sor. A felkészítés célja az volt, hogy munkatársaink a mindennapok során használt gépekre érvényes kezelői engedélyekkel rendelkezzenek, elméleti és gyakorlati ismereteik bővüljenek.

A tanfolyamon résztvevő mintegy harminc dolgozó december 01-jén – hatósági vizsga keretei között – adhatott számot tudásáról.

Munkatársaink a sikeres vizsgát követően kezelői engedélyt szereztek platós szállító targoncára, gyalogkisérő targoncára, forgókonzolos fali futódarura, önjáró seprőgépre, kétoszlopos csápos emelőre, traktor alapú univerzális földmunkagépre, emelővillás diesel targoncára és mobil szerelőkosár használatára is.

 

Felújított aknavetők – hatékonyabb tűztámogatás

A Magyar Honvédség a 2010-s évek elején szerezte be és rendszeresítette a 60 mm-s EXPAL M08 Combi aknavetőt. A beszerzés során elsődleges szempont volt, hogy a fegyver megfeleljen a könnyűlövész-doktrína elvárásainak és hatékony tűztámogatást tudjon nyújtani. A 60 mm-s EXPAL Combi M08 aknavető korszakváltás volt az elődjéhez képest, hiszen minden lényeges paraméterében felülmúlta azt.

Az aknavetők 15 éves szolgálat után érkeztek Társaságunkhoz szükség szerinti javítás és karbantartás céljából.

Szakembereink a javítási munkák során arra fókuszáltak, hogy meghatározzák az aknavető fő részeinek (cső, csőfar, villaállvány, irányzó eszköz) üzemóra-tartalékait az eszközhöz rendszeresített idomszerkészletek segítségével. Helyreállították a kisegítő elemek (hordheveder, iránylécek, csatok, rögzítőhevederek) állapotát. A rekonstrukció után a szakemberek felületkezeléssel, festéssel, kenéssel biztosították az aknavető részegységeinek hosszútávú állagmegóvását és korróziómentességét.

 film  
Sikeres minősítő hegesztő vizsga

2025. november 17-én a Társaság öt dolgozója tett sikeres, elméleti és gyakorlati minősítő hegesztő vizsgát. Az érvényes minősítés a hegesztők számára a munkavégzéshez nélkülözhetetlen, hiszen ez a dokumentum igazolja a szakemberek alkalmasságát a különböző anyagok, anyagvastagságok és hegesztési eljárások vonatkozásában.

A hegesztéshez kapcsolódó szabványokra alapozott felkészítő tanfolyam során a szakemberek ismereteket szerezhettek – többek között – az acél- és fémötvözetek tulajdonságairól, a hegesztési eljárásokról, a hozaganyagokról és védőgázokról, a varratok előkészítésének és elkészítésének ellenőrző méréséről. A tanfolyam és a vizsga során is nagy hangsúlyt helyeztek a hegesztéssel kapcsolatos tűz-, munka- és környezetvédelmi előírások betartására.

A vizsga során a HM CURRUS Zrt. munkatársai sikerrel bizonyították hegesztő szakmai elméleti és gyakorlati tudásukat.

 

Török delegáció látogatása
 

A minősített NATO beszállító Menatek Defence Technologies – a sikeres auditot követően – a HM CURRUS Zrt. minősített beszállítójává vált.

Törökország és a MENA-régió vezető high-tech gyártójával való együttműködés következő lépéseként a török vállalat delegációja a Társaságnál tett hivatalos látogatást 2025. november 11-én.

Mehmet Ali Ünal urat, a Menatek Defence Technologies vezérigazgatóját és munkatársát Takács Attila altábornagy, a HM CURRUS Zrt. vezérigazgatója fogadta. A megbeszélés keretében a török delegáció megismerhette Társaságunk tevékenységét, valamint a két fél a további együttműködés bővítésének lehetőségeit is megvizsgálta.

 

Múlt és jelen találkozása

A HM CURRUS Zrt.  vezetői állományának tagjai és szakterület illetékes munkatársai számára – havi rendszerességgel megrendezett – szakmai továbbképzés keretében került sor a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (HM HIM) munkatársainak előadására 2025. november 07-én.

Dr. Bán Attila alezredes, a HM HIM parancsnok-helyettese, a Múzeum igazgatója előadásában a magyar hadiipar történetének korszakait elevenítette fel korabeli képek és dokumentumok segítségével, elsősorban a magyarországi löveggyártásra fókuszálva.

Dr. Varga Imre, a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár levéltárosa a magyar harcjárművek történetéről tartott előadást szintén korabeli fotódokumentációval színesítve gondolatait.

A szakmai továbbképzés a magyar hadiipari múlttal kapcsolatos ismeretek elmélyítésére kínált kiváló lehetőséget, hiszen a haditechnikai eszközök felújításában, javításában, karbantartásában és fejlesztésében – jogelődjein keresztül több, mint 75 éves múlttal rendelkező – Társaság számára fontos a magyar történelmi-történeti múlt ismerete.

 

Tanfolyami képzés: új ismeretek, kompetenciák, hatékonyság
 

A HM CURRUS Zrt. szervezésében kisgépkezelői tanfolyamra kerül sor novemberben a Társaság bázisán.

A felkészítés célja, hogy a dolgozók a mindennapok során használt gépekre érvényes kezelői engedélyekkel rendelkezzenek, valamint a már meglévő tudásukat és kompetenciáikat fejleszthessék. A képzés elméleti és gyakorlati blokkból áll, összesen 32 fő munkatársunk vesz részt rajta.

A tanfolyam során a Társaság dolgozói mintegy 11 eszköz – a teljesség igénye nélkül: híddaru, futódaru, konzoldaru, járműre szerelt daru, járműemelők, különböző típusú targoncák, mobil szerelőállvány és kosár – kezelését sajátíthatják el, illetve bővíthetik ismereteiket.

A képzés hatósági vizsgával zárul december 01-jén.

Fegyverállványok a folyami naszádokon

A Special Operations Craft-Riverine (SOC-R) különleges műveleti folyami naszádok augusztusi átadásával egyedülálló új képességgel bővült Magyarország hadereje.

A folyami naszádok oldalán és hátsó tat részén kialakított fegyvertartó alapzatok lehetőséget biztosítanak – elsősorban amerikai gyártmányú – lövészfegyverek felszerelésére. Az Adaptive Hussars 2025 és az Iron Cat 2025 szerb-magyar közös dunai gyakorlat előkészítése során azonnali igényként merült föl a Magyar Honvédségnél rendszeresített PKM 7,63 mm-es géppuska és a BROWNING 12,7 mm-es nehézgéppuska felszerelése.

A HM CURRUS Zrt. szakemberei az aknamentesítő hajókra olyan változtatható magasságú teleszkópos tartókat készítettek, amelyek kiegészítik a korábban gyártott Univerzális Mechanikus Fegyverállvány–3 PKM (UMF-3 PKM) állványokat, alkalmassá téve azokat a fegyverek fedélzeten történő elhelyezésére és használatára.

A gyakorlatok tapasztalatai alapján a mintegy 12 darab állvány felszerelése sikeres és hatékony volt. Az eszközök további fejlesztésére, a hevedergyűjtő és tartó zsák felszerelésére a műszaki tervek elkészültek. A kivitelezés megkezdése az alkalmazó katonai szervezetek igényeinek megfelelően, megrendelésre történhet.

(Képek forrása: www.honvedelem.hu)

Korszerűbb fűtés a szerelőműhelyben

A HM CURRUS Zrt. Szerelőműhely VI. objektumának fűtési rendszere a közelmúltban jelentős korszerűsítésen esett át.

A modern fűtési rendszer kiépítése – a műszaki tervdokumentációnak megfelelően –   magában foglalta a kazán telepítését, a fűtési vezetékek és thermo ventilátorok szerelését, a szükséges kiegészítő szerelvények beépítését, valamint a gázkapacitás növelését. Az új rendszerben öt kondenzációs kazán látja el a csarnok fűtését a thermo ventilátorok segítségével, míg egy darab kondenzációs kazán biztosítja az irodák radiátoros fűtését.

A vonatkozó biztonsági és épületgépészeti előírások szerint megvalósult kivitelezést követően – a korszerű, gazdaságos működésű gázkazán beépítésének köszönhetően – a helyiség egyenletes és energiahatékony temperálása a téli időszakban is megoldottá vált.

Filmen az aknakifordító eke működése

A robbanószerkezetek alkalmazása elleni hatékony küzdelem minden katonai művelet létfontosságú kérdése. A robbanó és nem robbanó műszaki zárakon történő dinamikus átjárónyitás a harctevékenységek műszaki támogatásának egyik fontos eleme.

A szélesített KMT-6 aknakifordító eke használatának célja az aknamezőn történő átjárónyitás. Az átjárónyitás ekés-földgyalus módszerrel történik: a szerkezet az aknákat oldalra szórja ki, vagy a – felszedés ellen biztosított aknák esetében – elműködteti azokat.

A HM CURRUS Zrt. munkatársai a közelmúltban elvégezték az egyik nem megfelelő műszaki állapotban lévő speciális eszköz hiányzó alkatrészeinek pótlását és javítását, biztosították az eke T-72 harckocsira történő felszerelhetőségét, ahogyan arról az eke működését bemutató filmben is meggyőződhetnek az érdeklődők.

A KMT-6 aknakifordító eke harckocsikra és páncélozott műszaki gépekre egyaránt felszerelhető. Ez a fajta képesség a meglévő készletekkel – az új páncélozott technikai eszközökhöz rendszeresített hasonló feladatot ellátó műszaki-technikai eszközök fejlesztéséig vagy beszerzéséig – igény szerint biztosítható a jelenben.

 - film
Elsődleges a környezetbiztonság
 

Az emulzióbontó tározók lefedésére vonatkozó kivitelezési munkák a terveknek megfelelően 2025. októberében befejeződtek a Társaság telephelyén.

A kivitelezés során a szakemberek a korábbi fa fedőszerkezeteket mintegy 330 m² felületen bontották el, majd az acél tartószerkezetek megfelelő előkészítése után került sor a tározók feletti 42 mm vastag, légszáraz tölgyfa burkolat beépítésére. A lépésálló, keményfa szerkezet biztosítja a tartósságot és a biztonságos közlekedést a tározók felett.

Az emulzióbontó tározók lefedése a környezet és a HM CURRUS Zrt. dolgozóinak védelme miatt is kiemelt fontossággal bír, hiszen a Társaság törekszik a munkahelyi higiénia és biztonság minél magasabb színvonalú biztosítására, valamint a káros anyagok kibocsátásának csökkentésére, a szennyeződések környezetbe jutásának megakadályozására.         

Világszínvonalú új beszállító
 

A Menatek Defence Technologies – a 2025 februárjában lezárult sikeres auditot követően – a HM CURRUS Zrt. minősített beszállítójává vált. A minősített NATO beszállító Menatek Törökország és a MENA-régió vezető high-tech gyártója, egyben a legnagyobb ellátási lánc vezető a nehéz és könnyű katonai járművek széles körű stratégiai beszállítói területén. A Menatek főként az amerikai haderővel, a NATO-val és a török ​​hadsereggel működik együtt, és több mint 35 országba exportál.

A HM CURRUS Zrt-vel való együttműködés első lépése – próbarendelés keretében – 73 különböző termék (összesen 1380 darab alkatrész) beszállítása volt, elsősorban BTR–80 típusú eszközökhöz, az alkatrészpályázati és saját javítási igények támogatására.

A katonai átvétel során az alkatrészek minősége kiváló értékelést kapott, amely megerősítette a Menatek Defence Technologies elkötelezettségét mind a magas minőség és megbízhatóság iránt, mind pedig kiváló szakmai felkészültségét.
(A kép forrása: www.menatek.com.tr)

Helyszíni javítás, gyors segítség
 

A szentesi MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred értesítette a HM CURRUS Zrt-t egy, az Adaptive Hussars 2025 gyakorlat során nélkülözhetetlen Vetus-Deutz motorcsónak meghibásodásáról. 

Társaságunk szakemberei helyszíni, azonnali segítséget nyújtottak a katonáknak, akik a kormány hidraulika-hengernél található hollandereknél tapasztaltak szivárgást, ami következtében a csónak kormányzása nem működött. A HM CURRUS Zrt. munkatársai megvizsgálták a problémát, megállapították a szivárgás valódi okát és orvosolták azt.

Az ellenőrzés, a rendszer feltöltése és légtelenítése után a motorcsónakot újra zavartalanul használhatták a szolgálati feladatukat ellátó katonák.

Szakmai gyakorlaton a fiatalok
2025 szeptemberében számos fiatal kezdte meg mérnökgyakornoki, illetve szakmai gyakorlati idejét a HM CURRUS Zrt-nél.
 

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Műszaki Intézete által meghirdetett „Kooperatív szakmai gyakornoki program” keretein belül a felsőoktatási intézmény három mérnök hallgatója kezdte meg, illetve folytatta gyakorlati szakmai tapasztalatainak megszerzését a Társaság székhelyén.
 

A Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum Csonka János Technikum és Szakképző Iskola (Budapest), a Váci Szakképzési Centrum Madách Imre Technikum és Szakképző Iskola (Gödöllő) és a Váci Szakképzési Centrum Petőfi Sándor Műszaki Technikum, Gimnázium és Kollégium (Aszód) technikumi, valamint szakképző iskolai képzés tanulói is megkezdték ez évi duális képzőhelyi gyakorlatukat a Társaság tanműhelyében, illetve műhelyeiben. A karosszérialakatos, gépjármű mechatronikai, illetve gépgyártástechnológiai technikus szakmát választó tíz fiatal elméleti ismereteinek bővítésére kiváló lehetőséget kínál a szakoktató által irányított, szakemberek által mentorált gyakorlat.
 

A diákok szakmai fejlődését támogató mindkét programtípus azért is fontos, mert az így eltöltött időszakban a fiatalok valós munkakörnyezetben sajátíthatják el az adott szakma fortélyait.  A gyakorlatot képzett, többévtizedes tapasztalattal bíró szakemberek felügyelik, akik útmutatást nyújtanak és értékelik a diákok munkáját: a szakoktató, valamint a mentorok felelnek a tanulók felkészítéséért, szakmai tapasztalataik megszerzésért és fejlődéséért.
 

A gyakorlatot eredményesen teljesítők jelentős szakmai tudásra, tapasztalatra, gyakorlottságra és magabiztosságra tehetnek szert az itt eltöltött hónapokban, amely hozzásegítheti őket a sikeresebb pályakezdéshez és lehetőségük nyílik arra is, hogy tanulmányaik befejezését követően főállásban is elhelyezkedhessenek a Társaságunknál.

Részvétel az ADHU 2025 gyakorlaton
 
A HM CURRUS Zrt. is közreműködik a szeptemberben kezdődött, hazánkban – NATO- keretek között – megrendezett Adaptive Hussars 2025 (ADHU 2025) elnevezésű összkormányzati és összhaderőnemi védelmi gyakorlaton.  
 

A Társaság egyrészt a harcjárművek soron kívüli és helyszíni javításával támogatja az ADHU 2025 sikerét, másrészt szeptember 24-én, a gyakorlat hivatalos szakmai napján a szélesített KMT-6 aknakifordító eke alkalmazásával járult hozzá a harctevékenységek műszaki támogatásához.
A kép forrása: www. honvedelem.hu

Ügydöntő felügyelőbizottsági ülést tartottak
 

A német-francia KMW+Nexter Defense Systems (KNDS) fegyver- és harckocsigyártó cégcsoport és a magyar HM CURRUS Zrt. által alapított vegyesvállalat, a Leopard Hungary MRO Kft. 2025. szeptember 9-én tartotta ügydöntő felügyelőbizottsági ülését Kaposvári László, a Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettesének elnökletével.
 

A vállalat alapító dokumentumát még 2025 februárjában, Münchenben írta alá a magyar és német ügyvezető igazgatón, Kertész Mártonon és Hubert Dassingeren kívül Takács Attila altábornagy, a HM CURRUS Zrt. vezérigazgatója és Ralf Ketzer, a KNDS Beteiligungs GmbH ügyvezető igazgatója. A vállalat életre hívásának fő célkitűzése az volt, hogy a magyar fél néhány éven belül végleg képessé váljon a harckocsikból, önjáró lövegekből és műszaki járművekből álló KNDS-flotta karbantartására és üzemeltetésére. A német fél az ehhez szükséges professzionális tudást, a magyar fél pedig a közel félévszázados hazai karbantartási és üzemeltetési szakmai tapasztalatát biztosítja.
 

A felügyelőbizottság Gödöllőn tartott ülésén – a Leopard Hungary MRO Kft. vezetői mellett – részt vett Markus Helm, a KNDS Deutschland ügyvezető igazgatója, Peter Ulbrich, a KNDS Hungary Kft. ügyvezetője és Deutsch Judit, a HM CURRUS Zrt. támogató vezérigazgató-helyettese.

Megalakult a HM CURRUS Zrt. Képzési Központja
 

2025. szeptemberében megalakult a HM CURRUS Zrt. Képzési Központja azzal a céllal, hogy külső és belső képzés keretében lehetőséget biztosítson saját munkavállalói számára szakmai kompetenciáik fejlesztésére.

 

A Központ által kínált lehetőségek nem csak a vállalati és egyéni hatékonyság növelését támogatják, de hozzájárulnak a szervezeti kultúra formálásához, valamint a Társasághoz való kötődés elmélyítéséhez is.

 

A HM CURRUS Zrt. elkötelezett a munkavállalók személyes fejlődése, a szakmai tapasztalatok átadásán alapuló generációk közötti együttműködés biztosítása és a modernizációs célkitűzések megvalósítása mellett.

Befejeződött a harckocsimosó felújítása


 

Sikeresen lezárultak a HM CURRUS Zrt. telephelyén található harckocsimosó 2025 áprilisában megkezdett felújítási munkálatai. A felújítás több építési és szerelési területet fedett le az előkészítéstől a szerkezetépítésen át a gépészeti, valamint elektromos szerelésekig.

 

A munkálatok keretében – többek között – sor került fém- és könnyű épületszerkezetek szerelésére, fém nyílászárók és épületlakatos szerkezetek elhelyezésére, hideg- és melegburkolatok készítésére és szigetelésre. Az épület új szellőztető rendszert is kapott, valamint az elektromos energiaellátása is korszerűbbé vált.

A HM CURRUS Zrt. a MATE állásbörzén
 

2024.04.16-án a HM CURRUS Zrt. is rész vett a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem szervezésben megrendezett állásbörzén, melynek célja volt, hogy a jövő mérnökeit, mint leendő munkavállalókat és az egyetem partnereit közelebb hozza egymáshoz.

 
Az eseményen lehetőségünk nyílt Társaságunk hírnevét öregbíteni, illetve a MATE hallgatóival, tanáraival beszélgetni tevékenységeinkről, gyakorlati lehetőségről, együttműködésről.

 
Rövid ízelítő a rendezvényről:


Új járművek a HM Currus Zrt. karbantartási portfóliójában


 

A HM CURRUS Zrt., a KMW Hungary Kft. és a német KMW+Nexter Defense Systems (KNDS) vállalatok szándéknyilatkozatot írtak alá a KNDS cég által szállított harckocsik és lövegek üzemeltetéséről, illetve karbantartásáról december 14-én Tatán, az MH Klapka György 1. Páncélosdandár laktanyájában.
 

A jövőben a cégek közösen végzik majd a tatai és gödöllői telephelyeken a Leopard 2A4 harckocsik és a PzH2000 páncélos lövegek üzemeltetését és karbantartását. Később ehhez a flottához csatlakoznak majd a nyilatkozat aláírásának napján bemutatott Leopard 2A7HU harckocsik is.
 

Videó



A megállapodást Kutrovits Péter alezredes, a HM CURRUS Zrt. általános vezérigazgató helyettese, Mario Gall, a német KNDS projektmenedzsere, illetve Peter Ulbrich, a KMW Hungary Kft. vezérigazgatója látták el kézjegyükkel. E szándéknyilatkozat szerint a felek közösen alakítják ki a harckocsik, páncélozott lövegek és műszaki eszközök karbantartási, üzemeltetési rendszerét. Ez hivatott biztosítani azt, hogy az említett eszközök teljes életciklusukon keresztül a lehető legmagasabb rendelkezésre állással szolgálják a Magyar Honvédség feladatait.

Kutrovits Péter alezredes kérdésünkre elmondta, hogy ez a megállapodás a HM CURRUS Zrt. életében „egy nagy lépés előre, mivel a felek közösen alakítják ki a telephelyeken a műszaki és logisztikai infrastruktúrát, képzik ki a szakszemélyzetet és biztosítják a járművek magas szintű hadrafoghatóságát.”